Az ország legnagyobb irodaházára már kiadták a használatba vételi engedélyt, költözhet a Telekom. Nem sokan fogadtak volna arra, hogy határidőre elkészül, de sikerült :)
Az ország legnagyobb irodaháza
A 105.000 m2-es épületkomplexum nemcsak a méretével, hanem számos újszerű megoldásával is egyedi a piacon. Cégünk több száz szakembert foglalkoztattott a projekt során, és számos újdonságot vezetett be, hogy a megszokott ENSI minőségben és ezúttal is időben teljesíthessünk.
Alapkőletételtől az átadásig
Mindössze 22 hónap kellett ahhoz, hogy az üres telekre üzemképesen álljon ez a monumentális irodaház, amely egy teljes utcát foglal el.
Ez az egy épület 3 nagy budapesti irodaháznak felel meg, és önmagában a budapesti irodapiac közel 2%-át teszi ki!
A nyolc ill. a hét emeletes épületben open office terek adnak helyet a 4.500 fő számára, ahol két kiszolgáló konyha, két, öszesen 450 főt befogadó étterem, kávézó, 300 fős konferenciaközpont, a sok kis teakonyha mellett sok kisebb tárgyaló kapott helyet, és további extraként egy fitnesz központ, 700 m2-es fitneszteremmel, ráadásként pedig futópálya a tetőteraszon. :)
A nyolc emeletes épületrész felső szintjén fitness központ, a hétemeletes tetején pedig futópálya segíti az itt dolgozók fittségének fenntartását. A három szintes mélygarázsban 1.350 gépkocsi parkolóhely mellett 50 motornak és 350 kerékpárnak is jut hely, és zuhanyozó, öltöző is rendelkezésre áll majd. Az épület belső udvara 2.000 m2-es zöld felület, 150 m2-es tavacskával színesítve.Ez már egy új világ az irodapiacon!
A rekord kivitelezési idő alatt számos egyéb rekord is megdőlt mind a fővállalkozó Market Építő Zrt, mind pedig a szakipari vállalkozók részéről.
Mit jelent ez a monumentális épület gépészeti megoldásokban?
Az épületgépészet, az energetika területén fő szempont volt a fenntarthatóság és a gazdaságos üzemeltetés.
- 105.000 m2-en komplex épületgépészeti rendszer (földszint + 8 emelet + 3 garázsszint)!
- Annyi csövet építettünk be, hogy a Telekom épületétől az M5-ösön eljutnánk egészen Dabasig (41.6 km)!
- Több, mint félmillió különböző gépészeti kötést valósítottunk meg.
- 200 fő gépész dogozott folyamatosan, egyidejűleg a helyszínen.
- 35.000 m2 felülethűtési és - fűtési rendszert építettünk ki.
- Az épület hűtési teljesítménye 5 MW!
- A távfűtési rendszer 3,5 MW.
A Telekom és T-Systems Közös Székháza 2019-ben Építőipari Nívódíjat kapott.
Telekom Székház: Büszke lehet a munkájára a beruházó Wing Zrt.; a tervező: TIBA Stúdió; a generálkivitelező: Market Építő Zrt.; az épületgépész generálkivitelező ENSI Kft., és még sok száz szakipari vállalkozó, akikkel mi is együtt dolgoztunk a siker érdekében. Köszönjük a videós bemutatót!
Minden projektünkre büszkék vagyunk...
A Telekom új székháza mögött a Groupama Arénát láthatjuk, amely szintén az ENSI egyik szép munkája. Szemben, a sarkon a Népliget Center 29 000 m2-es irodaháza, amit 2010-ben adtunk át, és emögött épül majd fel a Kézilabdacsarnok / Multicsarnok.
Budapest egyik közlekedési csomópontjánál négy kiemelkedő épület, amelynél ENSI az épületgépész és energetikai kivitelező.
Cégünk nemcsak a nagyméretű irodaépületek, bevásárlóközpontok, luxus szállodák épületgépészeti kivitelezésében, hanem ipari- és tisztatér technológiák, energiaközpontok, nagy méretű ipari létesítmények, és egyedi, rendkívüli megoldásokat kívánó építmények megvalósításában is magas szinvonalon teljesít.
Legyen itt ezek közül is néhány:
- MCS Vágóhíd - Mohács
- ZF Hungária - Eger
- Givaudan gyár - Makó
- Takata gyár - Miskolc
- Lego gyár - Nyíregyháza
- Thyssenkrupp gyára - Jászfényszaru
- Nestlé gyárak - Bükk
- ELI Lézerközpont - Szeged
- Henkel-gyár Környe és Körösladány
... és hosszan folytathatnánk még a sort.
ENSI küldetése: Prémium munka, értéket teremtve, nemzedékek számára.