A közel 30 éves ENSI Kft. elismert és stabil mérnöki & kivitelező vállalkozás, magyar székhellyel, skandináv gyökerekkel, Európa épületgépészeti szektorában.
Ipari megrendelők, ingatlanfejlesztők és fővállalkozók számára vállalkozunk.
Az ENSI Kft.-t (ENergy Saving International) 1994-ben két norvég cég alapította, a Solberg & Andersen AS (SAAS) és az ENSI AS, amelynek célja energiaracionalizálási projektek megvalósítása épületeken belül, illetve elosztó hálózatokban.
1997-ben a norvégok üzletpolitikát váltottak és kivonultak Magyarországról.
1997-ben Németh László kivásárolta a két norvég tulajdonost, és profiltisztítást követően, az épületgépészet mellett kötelezte el magát.
Cégünk 2018-tól kibővült tulajdonosi körrel, családi vállalkozásként működik, amelybe már a 2. generáció is bekapcsolódott.
ENSI az alapítás óta a skandináv és a nemzetközi épületinstallációs kultúrát és tapasztalatot alkalmazza.
Alapértékeinknek, elkötelezettségünknek és tudásunknak köszönhetően, meghatározóak vagyunk a magyar piacon.
Erős szakmérnöki háttérrel, jelentős irányítói létszámmal, beüzemelési, karbantartási- és szerviz háttérrel rendelkezünk. Cégünk 2022-ben több mint 700 főnek és családjának adott biztos megélhetést.
2007-ben a harmadik, 2011-ben a legnagyobb árbevételű épületgépész kivitelező céggé váltunk. 2017-ben ismét az élre kerültünk, és innentől meg is tartottuk a vezető szerepünket.
Mérföldkövek, azaz ENSI a fejlődés útján... | |
1997-2005 | Jó hírnevünk révén egyre keresettebbé váltunk a hazai épületgépész piacon. |
2000 | Elköteleztük magunkat az MSZ EN ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer mellett. |
2006 | Bevezettük az SAP vállalatirányítási rendszert. |
2007 | Új stratégia >>> Cél a 2.000 m2 feletti ingatlanok kivitelezése fővállalkozók, ingatlanfejlesztők és ipari megrendelők részére. |
2008 | Bevezettük a környezetközpontú irányítási rendszert is - MSZ EN ISO 14001 |
2011 | Új szint >>> cél a 20.000 m2 feletti fejlesztések megvalósítása. / Először lettünk picvezetők! |
2012 | Kikerülhetetlenné váltunk az irodaházak és az ipari létesítmények piacán. |
2015 | Tervező irodát és beszabályozási, beüzemelési csoportot hoztunk létre. |
2016 | Nemzetközi könyvelő és könyvvizsgáló céget választottunk. |
2019 | A COVID-19 hatására felgyorsítottuk a digitalizációt és még szerevezettebbé váltunk. |
2017-2021 | ENSI Kft. tartósan, immár 5 éve a hazai épületgépészeti kivitelezés piacvezetője. |
2021- | Cégünk több mint 700 főnek és családjuknak nyújt biztos megélhetést! |
Erősségünk a 20.000 m2-nél nagyobb ipari és logisztikai létesítmények, irodaházak, és egyéb, speciális épületek gépészeti kivitelezése.
Egyre nagyobb figyelmet fordítunk a szervezetünk folyamatos továbbfejlesztésére, munkatársaink képzésére, megbecsülésére, valamint az irodánk, eszközeink, rendszereink modernizálására, hatékonyság növelésére is.
Az évek során erősödött az együttműködés, az eredményesség és a csapatszellem is.
Szervezeti célok
Arra törekszünk, hogy üzleti partnereink és munkatársaink is hosszú távon építhessék a jövőjüket az ENSI-vel.
Németh László
ENSI Kft.
Alapító tulajdonos,
ügyvezető igazgató