Sinia bútorgyár, Bátonyterenye


Befejezés előtt a bátonyterenyei Sinia Bútorgyár

2014. július 16.

Az ENSI Kft. nem először dolgozik a Sinia Bútorgyártó Kft.-nek. Az utóbbi években folyamatosan fejlesztő gyár előbb Salgótarjánban bővült, majd 2014-ben a szomszédos Bátonyterenyei ipari parkban kezdett újabb termelőközpont építésébe. Cégünk mindkét beruházás épületgépész kivitelezője.

uj_sinia_beruhazas    sinia_batonyterenye29

Bátonyterenyén, 10.700 négyzetméteren, három "U alakban" elhelyezkedő csarnok épül, benne egy 600 nm-es irodával és egy önálló tárolóépülettel. A termelés támogatása egyedi hűtés-fűtés rendszerrel valósul meg.

Nemsokára átadjuk! A közel 2 milliárd forintos beruházás ünnepélyes alapkőletétele ez év március 11-én volt. Cégünk április 8-án kezdte meg a munkát, amelyet hamarosan, július végén már be is fejezünk.

Néhány szót a Siniáról: A 25 évvel ezelőtt létesült és folyamatosan fejlődő salgótarjáni gyár 100 % belga tulajdonban van. Egyedi bőr és szövet ülőgarnitúráit, foteljeit nyugat-európai piacokra, döntően a Benelux államokba és Franciaországba exportálja. Éves forgalma 3,6 milliárd forintra tehető.

Az új bátonyterenyei gyárban a nagyszériás gyártásra állnak rá. Döntően két nagy, világszerte jelen lévő bútoráruház-lánc lesz a vevőjük.

Az eddigi 225 főt foglalkoztató cég a bátonyterenyei gyár megnyitásával újabb 150 főnek adhat hosszú távon megélhetést biztosító munkát. Az üzemszerű működést 2015. tavaszára várják, amikor is - terveik szerint -, napi 150 bútor készül majd el.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Amennyiben tovább használod weboldalunkat, úgy elfogadod a cookie-kat. A részletekért kattints ide!