Folyamatos megújulás és modern, fiatalos munkahely = ENSI

Interjú az ENSI Kft. ügyvezető igazgatójával, Magyar Installateur, 2018/6-7

2018. július 03.
Folyamatos megújulás és modern, fiatalos munkahely = ENSI

Jó pár év eltelt a legutolsó beszélgetésünk óta, és most is sok érdekes témánk van. Azért is, mert az építőipar az utóbbi pár évben jelentősen, talán mondhatom, hogy az előnyére változott. Bőven van munka a cégek számára, és talán az építési morál, a fizetési hajlandóság is jobb lett.

Beszélgető partnerem Németh László, az ENSI Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója.

nl_ensi

Egyetértesz az általam felsoroltakkal? Belülről hogyan néz ki a hazai építőipar helyzete a szakember szemével?

Én azt azért nem mondanám, hogy bőven van munka, árnyaltabban fogalmaznék: Egyszerű munka van, lakások, hotelek épülnek, de nem építenek bevásárlóközpontokat, kevesebb gyár épül, de az építőipari szakmának az érdekesebb része, a komplexebb épületek hiányoznak. A lakóépületet és a hoteleket nem mondanám komplexnek. Olyan jellegű munka, ahol a szakma érdekességeit, egyediségét meglátod, olyan - sajnos - csak elvétve akad.

A szakember szemével értékelve a piacot: Ez is attól függ, hogy ki mit szeret. Annak, aki szeret lakásokat építeni, annak most van munkája bőven, de aki, pl. bevásárlóközpontokat szeret építeni, ott jelenleg zéró a munkák száma.

Azért amerre nézünk, mindenütt építkezések folynak. Te hogyan látod, meddig tart ez a lendület? Mi kellene még ahhoz, hogy az építőipari bumm tartós legyen, tovább folytatódjon?

Egy egységes szabályozási rendszer tisztíthatná és felfelé húzhatná az iparágat. Mire gondolok? Egységes szerződéses kondíció kellene az ingatlanfejlesztőknek, a fővállalkozóknak, és ez célszerű lenne a szakipar számára is. Egy olyan egységes szerződéses kondíció, ahol elő van írva, hogy mik azok az alapvető feltételek, pl. a minimális óradíj, amellyel vállalkozni lehet. Melyek az alapvető garanciális feltételek, és ezeknek milyen minimális visszatartási értékei vannak, milyen jóteljesítési visszatartások vannak stb. Ezek sajnos nincsenek szabályozva a mai napig.

A Budapesti Ipari Kamarának van jelenleg egy ajánlása, de ez nem elég, ezért mi a Magyar Mérnöki Kamaránál kezdeményeztük az egységes szabályozást, de igazából nem találtunk fogadó fülekre.

Folyik-folyik a gazdaság, de nincs egység! Németországban, például úgy kezdik, hogy a vállalkozó 25% előleget kap, és garanciát kap arra, hogy nem lesz átverve, nem lesz otthagyva. Svájcban a telekre jelzálogjogot jegyeztetnek be az ingatlanfejlesztő terhére. Ha az ingatlanfejlesztő nem igazolja, hogy kifizette a fővállalkozó a szakági alvállalkozókat, akkor egyszerűen a jelzálog terhére érvényesítik a fejlesztővel szemben azokat a „sarakat”, amiket otthagyott, akár fővállalkozó, akár ingatlanfejlesztő, akár más vállalkozói szinten.

Magyarországon jelenleg minél alacsonyabb szinten van valaki a szerződéses hierarchiában, annál kevésbé védett. Mi, az alvállalkozóink nagy többségének olyan feltételeket, olyan kondíciókat biztosítunk, amelyek kvázi ezt a védettséget megteremtik. De ez ritkaság a piacon a fővállalkozóknál és az ingatlanfejlesztőknél is.

Majdnem 25 éves az ENSI. Tudjuk, hogy imádod a változást, mindig modernizálsz, használjátok a legújabb technikai „csodákat” és pezsgő élet van nálatok. Ez a titka annak, hogy ilyen jelentős céggé nőttétek ki magatokat?

Valóban igaz, hogy szeretünk tanulni, elemezni, értékelni és változtatni. Mind a sikereinkből, mind a hibáinkból tanultunk, és ennek megfelelően, sokat formáltunk az üzleti szemléletünkön, a szervezeten és a szervezettségünkön is.  

Folyamatosan modernizálunk, keressük a megújulás és a feltöltődés módjait, az egyensúlyt, hogy a nálunk dolgozók képesek legyenek jól teljesíteni és örömmel dolgozni, mert ez egy olyan érték, amiből mindenki profitál: A munkavállaló, mert így szívesen dolgozik a cégnél, a Megrendelő, mert azt kapja, amit elvár, és az ENSI is, mert ilyen emberekkel épülhet a cég.

Az ENSI-ben állandó a változás, amire erős belső késztetésünk van. Ez biztosítja a fejlődést, a rugalmasságot és hogy újabb 25 év múlva is vonzó legyen a cégünk a régi és a fiatal munkatársak számára is.

Azért, hogy az olvasóink is érzékeljék a cégetek méreteit, kérlek említs meg néhány nagy munkát az elmúlt időszakból.

Sok szép projektünk volt. Nagyok és szakmai szempontból egyediek is. Mi építettük a LEGO gyárat és a Takata légzsákgyárat is. Mohácson mi építettünk a Pick vágóüzemét, ahol egymillió malacot vágnak le évente.

Építettünk a Henkelnek két gyárat, egyet Körösladányban, egyet pedig Környén. Dolgoztunk az Audi gyárban Győrben, építettünk egy tengelykapcsológyárat a németeknek, a japánoknak.

Mi szereltük a gépészetét a Groupama Arénának, a Fradi stadionnak. A szegedi Lézerkutató Intézet gépészetét is megnyertük, ahol van egy 40 000 m2-es tiszta tér technológia, itt folytatják a lézerkísérleteket.

Forgalom szempontjából talán ott vagyunk az első helyen az utóbbi évben.

Mennyire érint benneteket a jelenlegi munkaerőhiány? Hányan dolgoztok most a cégnél?

Az ENSI-nél a létszámunk jelenleg csupán 15 fő, amely létszám elég racionális és hatékony. De az ENSI köré már felépítettünk egy cégcsoportot, amelyben már 110-en vagyunk. A vállalkozói oldalt tekintve pedig egy 350 fős létszámmal dolgozunk folyamatosan.

A munkaerőhiány kérdésedre azt tudom mondani, mint Einstein, hogy minden relatív. A munkaerőhiány maga is relatív. Mi nem küzdünk munkaerőhiánnyal, persze azt nem mondom, hogy nem érint minket, de meggyőződésem, hogy ahol a vállalkozókat, szerelőket tisztességesen, becsülettel kiszolgálják, megfizetik, ott ebből nem lehet probléma. Ahol igazából probléma van, az az irányítói létszám, a művezetői létszám. A mérnöki létszámból pedig hiányzik a középgeneráció, a 30-40/45 év közöttiek csoportja. Épp ezért a fiatalokra kell fókuszálni, ez egy kulcsfeladat. Ennek érdekében öt éve támogatunk víz-gáz-fűtésszerelő szakközépiskolákat, de a Műszaki Egyetemet is.  Folyamatosan lehetőséget biztosítunk szakmunkástanulóknak, egyetemistáknak, hogy nálunk tanulják ki a szakmát.

Óriási tapasztalatunk, kidolgozott, de folyamatosan finomított módszereink vannak. A fiatalok imádják, hogy a legújabb technikai „csodákkal”, informatikai eszközökkel dolgozhatnak. Nálunk sokat és gyorsan fejlődhetnek, bizalmat és támogatást is kapnak, így egyre többen kerülnek már hozzánk ajánlás útján.

Cégünk sokféle munkát, fejlődési és karrier lehetőséget tud ma már biztosítani a munkatársainknak. A fiatalos légkör, a sok céges, szórakoztató program is egyre vonzóbbá teszi az ENSI-t.

Tapasztaltok-e a piacon termékhiányt? Néha „rémtörténeteket” hallunk például a szállítási határidők megnövekedéséről. Ti hogyan látjátok ezt?

Nem termékhiány van, inkább úgy fogalmaznék, hogy sokan nem mérik fel megfelelően a teljesítőképességüket, és még mindig nem megfelelő az üzleti morál. Például volt olyan gyártó, akitől rendeltünk 10 db légkezelőt. Beütemezték a gyártásukba Németországban, majd jött a telefon, hogy csak három hónap múlva tudják leszállítani, mert kaptak az arab térségből egy megrendelést 100 db légkezelőre, ezért azt helyezték előtérbe.  Ez nem elfogadható üzleti magatartás.

Van még kapcsolatotok a volt norvég tulajdonosokkal? Tudják, hogy milyen sikeresek lettetek?

Baráti kapcsolatban vagyunk. A norvég tulajdonosok már kezdenek kiöregedni, ezért nemrégiben felajánlották, hogy vegyük meg a volt anyacégünket. Jól hangzik, hogy norvég vállalkozó vagy, de sajnos nem tudok megfelelő szinten norvégul, és az időjárás is teljesen más. Hazánk ilyen szempontból egy szerencsés lokáció, maradok inkább itthon.

Áttérve más vizekre, mi történt a Németh családdal az elmúlt években? Megmaradt a hobbitok? Van még foci vasárnaponként, vagy már mindenki külön utakon jár?

Foci vasárnaponként még mindig van, csak most már külön-külön játszunk. A fiúk megnőttek: jelenleg 15, 18 és 21 évesek. Nagyobbik fiam, Norbert a cégben dolgozik részmunkaidőben, emellett tanul még, a Közgáz utolsó éves hallgatója. Jelenleg a szakdolgozatára készül. Középső fiam - Kristóf – a gimnáziumban harmadéves, épp az előrehozott érettségiket csinálja. Kornél, a legkisebbik most kezdte a gimnáziumot.

Visszatérve a focira: A vb-meccseket jó hangulatban a családdal közösen nézzük. Mivel korábban a feleségem is focizott, így nagyon remek családi/baráti futballbajnokságaink voltak, amíg a barátaink ki nem költöztek Katarba. A foci nálunk nem csak jó hobbi, hanem az egészségünk megőrzése érdekében is űzzük ezt a sportot.

Szaklapunk keretein belül üzenhetsz a kollégáidnak, mennyire vagy elégedett velük?

A kollégáim előtt le a kalappal, nekünk most remek csapatunk van. Örülök annak, ha fiatalokkal, de annak is, ha tapasztaltabbakkal dolgozhatok együtt. Elégedett vagyok a kollégáimmal! Boldoggá tesz, hogy velük dolgozhatok, és hogy ők velem vannak. Minden szempontból ajándék a csapatom, mert minden napnak megvan a maga varázsa és a maga kihívása.

Végezetül, mesélj a rövid és a hosszabb távú terveidről, vágyaidról!

Szakmailag szép feladatok vannak a piacon. Ami engem kevésbé érdekel, az az atomerőmű építés, de minden mást szívesen építünk. Mi megbecsüljük a munkát. Amilyen projekteket most látni lehet a piacon, azokat tisztességgel, becsülettel le kell szolgáltatni.

Amit látok, hogy a szakiparban ismét van egy hullám, vagyis az elkövetkezendő 1-1,5 évben lesz egy újabb fellendülés. Jelenleg még nincsenek tele a vállalkozók munkával, hozzánk rendszeresen jelentkeznek újabbak, akiket nem tud felszívni a piac.

Mi bízunk magunkban és a fejlődésben. Évek óta arra törekszünk, hogy az ENSI-nél ne „csak” dolgozni lehessen, hanem öröm legyen dolgozni, és a hozzánk hasonló szemléletűek mindig megtalálják a számításukat.

Élvezni szeretném a hétköznapokat és a szabadnapokat is, a többit pedig hozza az élet.

-P.L. -

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása