Az ENSI Épületgépészeti, Technológiai és Energetikai Kivitelező Kft.-t 1994-ben még két norvég vállalkozás alapította épületeken belüli energiaracionalizálási projektek megvalósítása céljából, majd három évvel később 100%-os magyar családi tulajdonba került. Mára pedig már a hazai épületgépészeti piac legnagyobb szereplője és alakítója lett.
Több évtizede már elsősorban a 2.000 m2-nél nagyobb ipari, kereskedelmi- és irodaépületek kivitelezése lett a fő tevékenységük, mint többek között a Coca-Cola kiserőmű, Givaudan és a Nestlé élelmiszeripari gyárak, a Lego, ZF és SKI gyárak, Telekom-székház, a Groupama Aréna, vagy éppen a MOL-torony épületgépészeti munkája.
Balról jobbra az Ensi Kft. vezető munkatársai: Kulcsár Attila, Németh László, Mészáros József, Horváth Krisztina, Németh Norbert
A cég idei kiemelt projektjei a Váci Greens Irodaházak után a budapesti Rózsadomb melletti zöld irodaház, a Roseville, valamint az újbudai „BudaPart Otthonok” 185 lakásának épületgépészeti kivitelezése.
– Jelenleg is 13, ebből 9 kiemelt jelentőségű projekten dolgozunk, mint a Multicsarnok, az Infineon-gyár, a Toray-gyár, a Nestlé-gyár újabb ütemei, a BOC Irodaház, a Bosch Campus, vagy a MOL új, lágymányosi irodaháza, de áprilisban nyertük el a Nestlé 2x27 ezer m2-es gyárbővítési munkáit is, – jelentette be még májusban a cég tulajdonos-ügyvezető igazgatója. Németh László hozzátette, komoly munkaszervezés és menedzsment-munka kell ahhoz, hogy az építőipari konjunktúra időszakában is kiegyensúlyozott legyen a teljesítés.
Friss információ: „a komáromi SKI2 után most kezdjük az Iváncsa SKI3 akkumulátor-gyár építését.”
A Groupama stadion épületgépészeti rendszerének egy részlete
„Nem vagyunk gépek! Ahol ember van ott az emberi hibázási lehetőség!” Az építőipari dokumentálás digitalizációja segítsen - ne legyen plusz emberi-, mérnökierőforrás-igényes!
Bár a környezettudatos építés és a fenntarthatósági, innovatív eszközök alkalmazása kiemelten fontos ma már, Németh László felhívta a figyelmet, hogy rendkívül káros az a folyamat, amikor a szükséges elektronikus dokumentáció olyan mértékű, amely jelentős többletterhet jelent a humánerőforrás menedzselése számára.
– Szükséges felhívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy ezek a szabályok és eljárásmódok könnyen kontraproduktívvá válhatnak, hiszen gondoljunk csak bele, így az is könnyen előfordulhat, hogy egy 3 hónapos kivitelezési munkát 8 hónapos adminisztrálás követ, ez így senkinek sem az érdeke, ezen változtatni, gyorsítani szükséges – mondta Németh László.
– A sikerhez határozott célok, erős elkötelezettség, kitartás, megbízhatóság, jó teljesítés, magas szintű üzleti etika, fejlődőképesség, rugalmasság, jó egészség, jó lehetőségek is kellenek, és egy kis szerencse sem árt néha – emelte ki az ENSI ügyvezető igazgatója, aki szerint persze buktatók is vannak, amelyek kikerülhetetlenek, azonban mindig fel kell tudni állni, és tanulni kell a tapasztalatokból.
– Hisszük, hogy amit adunk, azt kapjuk vissza, ezért a tőlünk telhető legjobb kapcsolatokra és a legjobb teljesítésre törekszünk – tette hozzá végül Németh László.