A BOA irodaház, amelynek új neve BudaPart Harbor, a BudaPart városnegyed hat irodaházból álló, közel azonos idejű fejlesztésének – (korábban BUD6-ként azonosított) elsőként átadott épülete, amely a Hengermalom út végén, a Dürer-kerttel szemben épült fel.
Az ENSI komplex gépészeti kivitelezésében valósult meg a mintegy 27 200 m² szintterületű, 10 szintes irodaház, amely 3 pinceszintből, földszintből, 6 emeletből és tetőtérből áll. Megbízásunk a Shell & Core gépészeti rendszerek kiépítésére és a Fit-Out gépészeti munkák megvalósítására egyaránt kiterjedt.
A projekt előkészítése 2024 májusában indult el, az épületet 2025 végén adtuk át.
Teljes körű irodaház-gépészet, bérlői igényekre szabva
A BOA irodaházban az ENSI a BudaPart irodaház-fejlesztésekre jellemzően, teljes körű gépészeti kivitelezést végzett: az alapgépészeti rendszerek kiépítése mellett a bérlői igényekhez igazodó fit-out gépészeti feladatokat is megvalósította.
A felső szintek két jól elkülönülő bérlői egységre tagolódnak, eltérő használati, üzemeltetési és komfortigényekkel. A gépészeti rendszereket ennek megfelelően úgy kellett kialakítani, hogy az egyes területek önállóan, saját működési logikájuk szerint használhatók és szabályozhatók legyenek.
Energiahatékony fűtési és hűtési rendszerek
Az épület fűtési alapellátását a tetőn elhelyezett 2 darab hőszivattyú biztosítja, amelyeket hidegebb időszakokban a pinceszinten kialakított távhő gépház támogat. A rendszer az irodai területeken összesen 770 db fan-coil berendezésen keresztül gondoskodik a megfelelő komfortérzetről.
Az irodákban jellemzően 1-3 darab fan-coil kapott helyet, motoros nyit-zár szelepes szabályozással. A fűtési, hűtési és hőszivattyús rendszerek folyamatos működését a pinceszinti gépházban elhelyezett 16 darab szivattyú biztosítja.
A hűtési energiát a hőszivattyúk mellett 2 darab tetőszinti folyadékhűtő állítja elő, összesen 1,5 MW hűtési teljesítménnyel. A hűtött energia a fan-coilokon és a légkezelőkön keresztül jut el az épület különböző tereibe.
A szerverhelyiségek hűtését split klímaberendezésekkel oldottuk meg. Az épület magassága miatt a kültéri egységek két helyre kerültek: a pinceszinten elhelyezett berendezések az alsóbb szinteket, míg a 4. emelettől felfelé található szerverhelyiségekhez tartozó egységek a tetőről látják el a hűtési feladatokat.
Nagyteljesítményű légtechnika és életvédelmi füstmentesítés
Az épület frisslevegő-ellátásáról 7 darab légkezelő gondoskodik, amelyek összesen 155 000 m³/h levegő kezelésére képesek. A befújt levegő hőmérsékletének előkészítését a hőszivattyús rendszer támogatja, ezzel is hozzájárulva az energiahatékony működéshez.
A komfortszellőztetés mellett az ENSI az épület tűzvédelmi és biztonsági légtechnikai rendszereit is kiépítette. A 3 főlépcsőház és a hozzájuk kapcsolódó liftelőterek vészhelyzet esetén túlnyomásos füstmentesítéssel működnek. Ezt a földszinten elhelyezett, lépcsőházanként 2-2 darab ventilátor biztosítja.
Az épületben összesen 61 darab ventilátor működik, beleértve a légpótló, konyhai, vizesblokki elszívó és garázsszellőztető berendezéseket is. A pinceszinti parkolóban CO-érzékelők figyelik a levegő minőségét; normál üzemben a szellőztetés energiatakarékos működéssel történik, vészhelyzet esetén pedig a rendszer teljes teljesítményre kapcsol, a hő- és füstelvezetésben részt vevő JET-ventilátorokkal együtt.
Vízellátás, csatornázás és sprinkler rendszer
A használati melegvíz-ellátást a -1. szinttől felfelé a távhőrendszer biztosítja. A LEED Gold minősítési célokhoz, a komfortos használathoz és a vízfogyasztás csökkentéséhez cirkulációs hálózat is kiépült.
A szennyvíz és az esővíz kivezetése a -1. szinten történik, míg a mélyebben fekvő pinceszintekről átemelő-, zsomp- és kútvízszivattyúk juttatják fel a vizet a főgyűjtő rendszerbe.
A pinceszinteken automatikus sprinkler rendszer készült. A vízellátás hátterét a sprinkler gépház mellett kialakított 120 m³-es beton víztartály adja. A rendszer üzembiztonságát 2 darab szivattyú biztosítja, amelyek külön-külön is alkalmasak a teljes rendszer vízigényének kiszolgálására.
Szűk helyszín, alacsony álmennyezet, pontos organizáció
A BOA irodaház kivitelezése jelentős organizációs feladatot jelentett. Az épület a BudaPart irodaház fejlesztés többi, öt irodaházától kissé távolabb, a Hengermalom út végén helyezkedik el, ahol a rakodási és anyagtárolási lehetőségek korlátozottak voltak. Ez pontos ütemezést, fegyelmezett anyagmozgatást és folyamatos helyszíni egyeztetést igényelt.
A belső terekben az alacsony álmennyezeti magasság jelentett külön kihívást. A gépészeti csővezetékeknek, légcsatornáknak és az elektromos nyomvonalaknak szűk födémközökben kellett elférniük, összehangolt szakági koordináció mellett.
Az ENSI gépészeti csapata a legintenzívebb időszakban egyszerre 120 fővel dolgozott a helyszínen.
Hat irodaházból álló fejlesztés, elsőként átadott épület
Elsőként átadott épületként a BOA fontos mérföldkő: Láthatóvá teszi azt a műszaki, szervezési és kivitelezési felkészültséget, amelyre ez a hat irodaház kivitelezéséből álló program megvalósítása épült.
A BudaPart BOA átadása újabb bizonyítéka annak, hogy az ENSI a korszerű és komplex irodaházak gépészeti és tűzvédelmi rendszereinek megvalósításában megbízható partner.
Köszönettel tartozunk minden munkatársunknak és az együttműködő partnerünknek, hogy elsőként és határidőre adtuk át a projektet.
BudaPart BOA, BOH, BOIJ irodaházak
ENSI projektcsapat
-------------------------

![]()







