Közel negyed évszázada ismerjük egymást Németh Lászlóval, az ENSI Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatójával, akivel elhatároztuk, hogy az elmúlt időszak tapasztalatai alapján próbálunk trendeket leszűrni, megfogalmazni a hazai építőipari piacról, azokról a cégekről, akik itt sikeresek.
Kezdjük a múlt idézésével.
■ Mi változott az épületgépészetben az elmúlt 20-25 év alatt, amióta ismerjük egymást?
Ha röviden kellene válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy minden, ha bővebben kellene felelnem, akkor pedig azt, hogy semmi. Úgy gondolom, hogy az elmúlt 20 évben sokkal jobban koncentrálódott a mérnöki tudás ebbe a szakmába. Jó 30 évvel ezelőtt, az egyetemen elsők között voltunk azok, akik digitális felületeket vagy a rajzolóprogramok különböző verzióit kipróbálhattuk.
Komplexebb lett az egész szakma, és szerteágazóbbak lettek a feladatok. Egy épületgépészeti rendszer akkor jó, ha az ember észre sem veszi. Egyre kompaktabb műszaki megoldások és rendszerek vannak, ami gyakran egyre bonyolultabbat is jelent. A mai számítástechnika hardver szerintem nincs felkészülve arra, hogy 3D-be folyamatos frissítéssel, regenerálással a tervező-, méretező programok fussanak.
Azt látom, hogy egyre kevesebb az olyan szakember, aki mélységében látja, ismeri és tudja a részleteket és az egészet is. Mi még kézzel méreteztünk és választottunk ki berendezéseket, ma rákattintasz a méretező szoftverre, beviszel 2-3 adatot és kiköp valamit a végén! Aki kevésbé tudja, hogy mik a megfelelő paraméterek, amelyeket be kell vinni a rendszerbe, akkor előfordulhat, hogy furcsa, helytelen dolgok jönnek ki egy feladat végén és csak akkor ismerik ezt fel, amikor már régen késő!
■ Szerinted ezek a változások jó irányba történnek?
A szándék és az irány jó, egy betonúton csak egyenesen tudsz menni, de egy réten már az egyenesen kívül egy 15-30 fokos kúpszögben is tudsz sétálni. Vannak elhajlások jobbra-balra, kerülgetjük a bokrokat ilyen szempontból. Szóval az irány az jó, de már a részletekről nem mondható el mindig ez…
■ Emlegettük a múltat, beszéljünk egy kicsit a közelmúltról. Hogyan vészeltétek át ezt a pandémiás időszakot?
Röviden jól, bővebben azt tudom mondani, hogy rákényszerített minket ez a szituáció arra, hogy sok dolgot fejlesszünk, optimalizáljunk. Én például nagyon megszerettem az online egyeztetéseket. Korábban el kellett mennem pl. Nyíregyházára egy gyár műszaki egyeztetésére: elindult az ember, autózott 3 órát, egyeztetett egyet, majd újabb 3 órát utazott vissza, tehát odavolt az egész napja. Most ez lényegesen jobb lett: odaülünk a számítógép elé és egy óra alatt megtárgyaljuk a dolgokat. Sokkal hatékonyabbak lettünk ezáltal. A számlák, megrendelések digitalizálása is nagyban megkönnyíti a munkánkat.
■ Az építőipar húzóágazat maradt a pandémia ellenére. Ti ki tudtátok használni a lehetőséget? Sikerült a bevételeiteket esetleg még növelni is?
Igen, úgy gondolom. Nálunk nem volt az árbevétel szintjén visszaesés.
■ Egyébként hogyan vélekedsz a mostani „vírusveszélyes” időkről? Mikor lesz már végre vége ennek a fenyegetésnek? Egyáltalán lesz vége?
Szerintem ezzel meg kell tanulnunk együttélni, de nagy mértékben függ az emberektől, vagyis hogy hajlandóak-e beoltatni magukat. Az elmúlt 50 évben sok kötelező oltást kaptunk, a Covid-vakcinák nem mindenki fejében elfogadottak, de úgy gondolom, hogy az élet rövidre fogja zárni ezt a kérdést. Nem fog megoldódni, eltűnni sem fog, mint sok korábbi fertőzés. Azt mondják, hogy az ember saját magának okozta ezt az egészet, mert egy csomó növény- és állatfaj kipusztult az emberek tevékenységének hatására, és azok a vírusok, kórokozók, amelyek különböző állatfajokon éltek eddig, kénytelenek voltak az emberre átterjedni.
■ Hogyan vélekedsz? Meddig tart ez az építőipari fellendülés, és ha ennek egyszer vége lesz egyszer, akkor milyen gazdasági visszaeséssel számolhatunk?
Az építőipari fellendülésnek az az egyik problémája, hogy a magyarok egyre kevésbé akarnak az építőiparban dolgozni. Tudom, ez nem hangzik jól, de amikor 13 évvel ezelőtt kimentünk Oroszországba, Németországba, Lengyelországba dolgozni, akkor pont a németeknél tapasztaltuk azt, hogy ők már abban az időben nem akartak az építőiparban dolgozni. Egy irodaház építésénél a 180 szerelőből 12 volt német, a többi egyéb nációból került ki. Volt ukrán, lett, magyar, cseh… stb. Jelenleg is zajlik olyan kivitelezésünk, ahol a szerelők fele már nem magyar – sajnos.
■ Lehet egyáltalán valamely következtetést levonni az elkövetkező évekre, vagy ismét csak fejest ugrunk a „sötétbe”?
A magyar iparnak az egyik húzóága az autóipar. Az autóiparban komoly változások vannak, a belső égésű motorokat fokozatosan felváltja az elektromos meghajtás, de még tovább megyek, épp ma hallottam, hogy Japánban az új üzembe helyezett autók 60%-a elektromos hajtást is tartalmaz, ám a tisztán elektromos hajtás, ami nem hibrid, csak 30-40 km-re elegendő, az 0,4%, ami elenyésző. Úgy gondolom, hogy figyelni kell a mindennapi technológiai változást és ahhoz kell igazodni.
■ Több olyan cég is tevékenykedik a piacon, akik termékhiányra panaszkodnak, hiszen lassan mindenütt hiány van, sőt, ami még rosszabb, hogy a termékek árai is jelentősen emelkedni kezdtek. A kérdés úgy hangzik, hogy ti hogyan tudtok és tudtok-e ellenállni?
Igyekszünk ellenállni – több-kevesebb hiánnyal ez sikerül is. Van olyan projektünk, ahová most egy 50 kW-os hőszivattyút kell beépíteni, ennek a szállítását 6 hétre igazolták vissza. Ezzel még meg is tudtunk barátkozni, most négy hónapnál tartunk… Ez ellehetetleníti a projektet. Itt jön be a zöld energia kérdés: most tudunk más forrásból beszerezni más hőszivattyút, csak az nem 50, hanem 200 kW-os. Ha most ezt a hőszivattyút beépítjük egy olyan helyre, ahol elektromos áramellátás limitek vannak, tehát elég korlátolt limitek, akkor megyünk a zöld felé, de nem jó úton.
Másik példa: rengeteg régi városrész van megújulóban, csak az a baj, hogy a régi városrészben távhő (iparban gázzal lokálisan termelt gőz) de főleg gázellátás volt az alapvető fűtési energiaforrás, az új városrészben viszont hőszivattyúval, elektromos árammal akarják megoldani – ám az elektromos áramellátó rendszer nincs felépítve rá… Az elgondolás jó, csak nincs kellőképpen előkészítve. A másik probléma pl. a hőszivattyúknál, hogy a kompresszorok eléggé karbantartás igényesek. 5-10 évente ez a technológia megújul, a kompresszorokat fel kell újítani, tehát mi lesz ezekkel 5-10 év múlva, hol és hogyan fogjuk hasznosítani a hulladék kompresszor alkatrészeket?
■ Az általatok használt minőségi termékekre szeretnék rákérdezni: Látható-e annak a rétegnek a növekedése a magyar piacon, akik a jobb minőségű terméket keresik és meg is tudják/akarják ezt fizetni?
Látható, de azért ebben van egy elég erős hullámzás. Az épületgépészetben nem csak a terméknek kell jobb minőségűnek lennie, hanem az értékesítésnek is legalább azon a szinten kell lennie, továbbá a mérnöki szupportnak szupportnak is, amivel segítik a termék beépítését, és az „after sales” szerviztevékenységnek is követnie kell ezt. És az a probléma, hogy a jobb minőségű termékeknél nem növekedtek a plusz szupportok olyan mértékben, mint amire szükség van, és innentől kezdve a beruházók, fejlesztők hajlamosak visszakanyarodni a kevésbé jó minőség felé. Kicsit kezdünk olyanok lenni, mint az amerikai Disneyland, keménypapírból, kartonból vannak a falak, nagyon csinosak, csak éppen a falaknak a minősége egy kicsit kérdéses. Ha jön egy nagyobb vihar, fogni kell a falakat, hogy rendben legyen minden, hurrikán pedig elsöpör mindent – lásd Florida 2-3 évente…
■ Az építőipar minőségi munkaerőhiánnyal küzd. Sokan külföldön próbálnak szerencsét. Hogyan látod ezt a munkaerővándorlást? Az anyavállalaton keresztül talán több információhoz jutsz…
Jönnek vissza külföldről, nyugaton dolgozó szerelők. De ez korábban is így volt. Vannak olyan kollégáim, akik 20 éve dolgoznak nálunk, és előtte mondjuk 5 évet dolgoztak külföldön. Az indíttatás az volt, hogy gyorsan fiatalon megszerezni egy egzisztenciális alapot. Ezt kellő akarattal jelenleg Magyarországon is meg lehet tenni, ezért nem kell külföldre menni. Én nem a szakemberhiányban látom a problémát, hanem máshol. A szakemberek olyanok, amilyeneket mi kinevelünk. Én a problémát abban látom, hogy kevés az 5-8 főt irányítani képes szerelésvezető/irányító brigádvezető. Ez hiányzik nagyon a piacról, ilyen embereket kellene képezni! Az oktatás a kulcs, a központi és lokális oktatás és képzés.
■ Beszélgetésünk vége felé magánéletedről kérdeznélek: a változó erősségű fertőzésveszély milyen mértékben változtatta meg az életed otthon családi körben és a baráti társaságodban? Egyáltalán megváltozott valami?
Úgy gondolom, hogy talán figyelmesebbek lettünk egymással szemben. A találkozók helye megváltozott, az éttermekből, sörözőkből kilépve szabadtéri helyszínekre terelődtek, ahol a fertőzésveszély kisebb. Sokkal inkább kirándulások, kerti sörözések kerültek előtérbe.
■ Befejezésül kérlek az álmaidról, vágyaidról mondjál néhány gondolatot. Miről álmodik most egy nagy cég tulajdonosa?
Mi próbálunk a realitás talaján maradni, de álmok, tervek színterén időről időre minden szinten előjön egy generációváltás feladata, akár vezetői, akár tulajdonosi, akár különböző irányítói feladatoknál. A mi csapatunk korösszetétele ideális, átlagéletkorban 36 év alatt va gyunk, de azért ebben vannak 50-60 év feletti emberek is, akik szeretnék a tudásukat, tapasztalatukat, tehát a stafétabotjukat átadni a fiataloknak. Álmodni arról álmodunk, hogy legyen minél több olyan fiatal, aki át akarja venni ezeket a stafétabotokat. Mi ezeket a fiatalokat várjuk és keressük nagy lelkesedéssel és szerintem sikerrel a piacon. Várjuk a lelkes, szakmailag elkötelezett fiatalokat egy jó és profi csapatban!
Pongrácz Lajos
Megjegyzés:
A fejlécfotó nem része az interjúnak.
Fotó forrása: https://mernokvagyok.hu/blog/2019/11/28/digitalis-epitoipar-a-bim-buvoleteben/