26 éves az ENSI Kft., amely rangos helyet vívott ki magának a hazai épületgépészetben. Németh László ügyvezető igazgatót kérdeztük a múltról, a nagy és különleges projektekről, valamint természetesen arról is, milyen kihívást jelentett számukra a Market 6.0 irodaház építésében részt venni.
Az ENSI Kft.-t a legnagyobb és legkülönlegesebb épületek épületgépészeti kivitelezésére kérik fel. Hogyan született a cég?
Az egyetem idején adódott egy lehetőségem, hogy Norvégiában készítsem el a diploma munkámat. A norvégokkal kitűnő kapcsolatba kerültünk, olyannyira, hogy 1993-94-ben közös céget alapítottunk Magyarországon. Ám ők egy idő után több lehetőséget láttak a tengeri olajfúrótornyok, állomások- és hajók gépészeti felszerelésében, így mi megvettük a magyarországi céget, és negyed százada megalakult az ENSI.
Honnan jutottak el idáig? Hogyan lett az ENSI „Az üzleti élet egyik legmegbízhatóbb szereplője”, mint ezt egy 2019-es elismerés is bizonyítja?
Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt egymás után nyitották a bankfiókokat, és megesett, hogy mi egyszerre nyolc bankfiók építésében vettünk részt. Annyi munkánk volt, hogy alig bírtuk. Akkor határoztuk el, hogy specializálódnunk kell. Úgy döntöttünk, az lesz a szlogenünk, hogy „Épületgépészeti kivitelezés 2.000 m2 felett”.
Nagyon sok állandó megrendelőnk van, hiszen egy ingatlanfejlesztő vagy fővállalkozó nem cserélgeti a gépészeti kivitelezőjét. Ha meg van vele elégedve, akkor sokat és hosszú távon dolgoznak együtt. Ez bizalmi munka.
Az ENSI ma már komoly referenciákkal bír, hiszen részt vettek/vesznek a Telekom-székháztól a MOL-toronyig jó néhány épület létrehozásában, mi több, különleges vállalásaik is voltak, nagykonyhák, sportlétesítmények, filmstúdiók…
Projektjeink főleg ipari létesítmények: üzemek, gyárak, logisztikai épületek, energetikai beruházások, irodaházak, bevásárlóközpontok vagy kereskedelmi létesítmények, szállodák, de dolgoztunk a Coca Colának, az IKEAnak és még jó néhány nagy cégnek.
Nagyon fontos, hogy nekünk minden alkalommal meg kell ismernünk és meg kell értenünk a megrendelő munkáját, munkafolyamatait, valamint annak finomságait. Amikor a Dunapack százhúsz méteres papírszállító gépének technikai kiszolgálását végeztük, akkor meg kellett ismernünk a papírgyártási technológiát, azt, hogy miért kell oda gőz vagy hűtés, mikor, hová, mennyi kell ezekből.
Ha egy műtő létrehozásában veszünk részt, akkor az orvosi igényeket kell megismernünk, amikor pedig az elektromos autók akkumulátorait gyártó üzemtől kapunk megrendelést, akkor az elektromos autók és azok akkumulátorainak műszaki paramétereivel kell tisztában lennünk. Így volt ez a nagykonyháknál, a sportlétesítményeknél vagy a filmstúdióknál is.
Jelentős részt vállaltak a Market 6.0. irodaház létrehozásában. Ezúttal is láthatóvá tették a gépészetet.
Egy olyan építtetőnek, mint a Market Építő Zrt. fontos, hogy meg tudja mutatni, mi van a „színfalak mögött” és az álmennyezet fölött. Miképpen lehet egy szerelés szép és egyben praktikus, de bizonyára az is lényeges, hogy be tudja mutatni azt is, hogyan lehet mindezt esztétikusan eltakarni, elrejteni.
Jelentett-e plusz kihívást ez az épület szakmai szempontból?
Igen, a Market 6.0 azért volt különösen érdekes, mert minden megjelent benne, ami szakmai szempontból, azaz fűtés, hűtés, légtechnika szempontjából megjelenhetett. Van benne hűtőgerenda, fan-coilos rendszerek, felületfűtés, felülethűtés, van benne szerver-tér, márpedig egy ilyen jellegű épületet vagy ebbe vagy abba az irányba szoktak specifikálni, itt azonban sikerült összekombinálni mindezeket.
Ennek oka volt, hogy különbözőek a belső (emberi, IT, funkció) és a külső hőterhelések, de lehet, hogy az építtetőknek volt olyan szándékuk is, hogy megmutassák az összes lehetséges verziót, ami egy ilyen nagy projekt esetében előfordulhat.
Nekünk kihívás volt az, hogyan hangoljuk mindezt a belsőépítészethez, az elektromossághoz vagy a szerkezetépítéshez. Érdekes, jó munka volt. Szerettük.
Megjegyzés:
A fejléc fotó nem az eredeti cikk része, de a Market 6.0 Referencia Székház.
Fotó: Hlinka Zsolt